Gépkocsi bérlés: mit, miért, hogyan?

A gépkocsi bérlés számos előnye

Az ember nem is gondolná, mennyi előnnyel jár egy gépkocsi bérlése. Pedig így van. Hiszen mind úgy hisszük, hogy egy otthoni autó mennyivel gazdaságosabb és praktikusabb, ezért sokan számításba sem veszik a lehetőségét annak, hogy esetleg a bérléssel jobban járnának. Kicsit úgy megy ez a dolog itthon, mint a lakás. Külföldön az emberek többsége bérelt lakásban él, ez az elterjedt, míg itthon mindenki inkább gyűjtögeti a milliókat a kis családi házra ahelyett, hogy fizetné az albérletet. Habár utóbbival akármennyit is fizetünk, sosem lesz a miénk az ingatlan, ettől függetlenül számos előnye van annak az életformának is, amelyet általánosíthatunk így a gépkocsi bérlésre is, hiszen ott ugyancsak hasonló helyzettel állunk szemben. Hogy miért is? Nos, a saját autót ugye nekünk kell fenntartanunk. Ez kezdődik egészen ott, hogy meg kell vásárolnunk, ami több százezertől egészen milliós tételekig is mehet az ára. Ha van is pénzünk, ez azért számos macerás dokumentációval jár, átíratással, ami akár heteket is igénybe vehet, mehetünk okmányirodába és még ki tudja, hány helyre, mire végre valóban miénk lesz az autó.

A dokumentációnak azonban itt sincs vége, hiszen a kocsihoz saját névre biztosítás kell, éves vizsgáztatás és még ki tudja, mennyi bajos dolog, amitől megkímélhetjük magunkat, hogyha a gépkocsi bérlést választjuk a fenntartás helyett. Ilyen például a takarítás is, hiszen a gépkocsi bérlés alakalmával egy tiszta, rendezett autót kapunk, amit természetesen tisztán kell vissza is adnunk, mégis a munka nagy részét még így sem saját magunknak kell elvégezni. Hogy kinek ajánlott a gépkocsi bérlés? Nos, napi szinten talán tényleg nem éri meg annyira, de hogyha olyan család vagyunk, akik csak egy-egy hétvégén vennék igénybe az autót, a fenntartási díj valóban sokkal több lenne, mint maga a kihasználtság. És hát nem egy olyan hely van, ahová nem juthatunk el tömegközlekedéssel, vagy éppen nem is szeretnénk, hiszen cipelhetnénk a csomagokat, sokat kellene gyalogolnunk vagy éppen a helyzet nem a legjobb. Személy szerint én strandolás, fürdőzés után el sem tudok képzelni rosszabbat, mint hogy a vonatra vagy a buszra felülve menjek haza, pedig nem is egyszer történt ilyen. Na, éppen ilyenkor, nagyon jó érzés egy kocsiba huppanni a vonatfülke helyett.

Mi is gépkocsit bérlést veszünk igénybe

Mi tényleg csak időnként vesszük igénybe a gépkocsi bérlést. Havonta nagyjából egy-két alkalommal van szükségünk kocsira, nyáron esetleg többször. Tulajdonképpen véletlenül jöttük rá, hogy ez nem is olyan butaság. Volt saját autónk, amely egyik pillanatról a másikra úgy döntött, bemondja az unalmast és ezután már úgymond nem is akart helyre rázódni. Köztes megoldásként azt találtuk ki, hogy amíg gyűjtünk elég pénzt az új kocsira, addig majd gépkocsi bérlés segítségével tudjuk le az utazást. Igen ám, de ennyi pénzt összeszedni nem néhány nap volt, és ott találtuk magunkat két hónappal később a számlákat pakolgatva, hogy tulajdonképpen nekünk nem is éri meg igazán, hogyha autót veszünk. Sokkal egyszerűbbnek és gazdaságosabbnak találtuk, hogyha mostantól csak bérlünk, mivel nem tudnánk a saját autót napi szinten kihasználni. Úgyhogy azóta mi nem is erőltetjük a dolgot. És hát van abban valami furcsán izgalmas, hogy az ember válogathat a különböző autók közül, hiszen így mindig új élményben lehet része.

Utazzunk gépkocsi bérléssel

Szerintem a legjobb akkor bérelt kocsival menni, amikor messzire utazunk. Egyszerűen azért, mert ezek az autók mindig napra készek, folytonos kivizsgálás alatt állnak, így bennem például sokkal nagyobb biztonságérzetet keltenek, mint mondjuk egy otthoni kocsi, ami oké, a miénk, de jobb esetben is csak évente látta szakértő, én egy kicsit mindig tartanék tőle, amikor elindulunk. Öreg autók esetében főleg, hiszen sose lehet tudni, mikor robbanunk le majd az út közepén. Nem azt mondom, hogy a gépkocsi bérléssel egy tökéletes utat biztosítunk magunknak, hiszen váratlan események mindig fordulnak elő az ember életében, akár jöhet egy durrdefekt vagy hasonlók, de azért szerintem biztosabb egy folytonosan karban tartott autóval nekivágni a kalandnak, mint egy otthoni régi autóval. A döntés persze rajtunk áll.

Jó döntés a gépkocsi bérlés!

Nekünk nagyon bevált, mindenkinek csak ajánlani tudom, szerintem szuper dolog. Talán soha nem is lesz autóm, talán csak akkor, hogyha tényleg mindennap használnám a kocsit, ami annyira nem valószínű, mert a belvárosban élek. Egyébként a legtöbb gépkocsi bérlési lehetőség inkább a külvárosban van, de a fenti linken található éppen egy kézenfekvő helyen található, szerintem megéri onnan bérelni, hogyha nem akarunk macerás utat a kocsitól hazáig. Egy próbát megér, hátha Önök is úgy rákapnak majd, ahogy én is! Utazásra fel! Nem fogjuk megbánni.