Gyümölcslevek – az egészséges és finom életmód

Gyümölcslevekkel a mindennapokban

Minden amerikai átlagos hétköznapokról szóló filmben láthatjuk, ahogy a szülők leteszik a gyermekük elé a frissen sült palacsintát vagy rántottát vicces arcformának díszítve, mellé pedig egy-egy frissen facsart vagy dobozos gyümölcslevet tesznek. Habár a kép mindig kiábrándító, amikor a gyerekek egyetlen falat és korty után bejelentik, sietniük kell valahová, és a szüleik kemény kora reggeli munkáját semmibe véve kirontanak az ajtón, mégis van ezekben a jelenetekben valamilyen feltétlen gondoskodás és szeretet. A szülők ugyanis többnyire egészséges ételeket és italokat tesznek a gyermekük elé. Ennek elengedhetetlen része a gyümölcslevek világa.

Sok gyereket nehéz ugyanis rávenni az elegendő gyümölcs és zöldség fogyasztására. A főzelékeket annyira nem szeretik, a gyümölcsökből csak bizonyos fajtákat – epret, málnát, körtét – esznek meg. Úgyhogy a szülő feladata ezeket a tápanyagokat is belediktálni a gyerekbe, még ha kissé rafinált módon is. A gyümölcsök ugyanis rendkívül egészségesek, rengeteg vitamint tartalmaznak, az immunrendszerünk jó egészségben tartásához pedig elengedhetetlen a sok vitamin és ásványi anyag fogyasztása.

Habár sok diétás oldalon olvashatjuk, hogy a gyümölcslevek cukortól nyálkás és egészségre negatív hatással rendelkező italok, amelyek már majdnem olyan rosszak, mint a szénsavas üdítők, azért a helyzet természetesen nem ennyire szélsőséges. A jól megválasztott gyümölcslevek ugyanis egészségesek és finomak is, mindezt egyetlen csepp hozzáadott cukor nélkül. Akkor hát mi is a teendőnk? Nos, nem más, mint jót és jó helyről rendelni vagy beszerezni. Ugyanis számos fajta létezik a piacon. Rostos vagy anélküli, a legkülönbözőbb íz összeállításokban vagy egyetlen gyümölcsből préselt adag. A legtöbb sűrítményből készült, és elenyésző a valódi gyümölcstartalma, azonban ezek létezése nem kell, hogy rögtön elvegye a kedvünket a gyümölcslevek fogyasztásától. Hiszen ezekkel szemben már szinte bárhól kaphatóak igazán egészséges gyümölcslevek is. Száz százalékosan gyümölcsből készültek, nincsenek bennük adalékanyagok, amelyek károsak lehetnek a szervezetünk számára. És gondoljunk csak bele, hogy fel tudja egy ilyen kifejezetten friss gyümölcsökből készült ital turbózni a szervezetünket a hideg téli hónapokra, amikor a boltok gyümölcskészlete megcsappan, nekünk azonban éppen ekkor lenne a legnagyobb szükségünk a vitaminokra, amelyeket a gyümölcsökből nyerhetünk ki. Hiszen ismerjük a mondást, minden napra egy alma, az orvost távol tartja.

A kedvenc gyümölcslevek

A kedvenceim személy szerint, amelyeket ittam, mind magyar termelőktől és cégektől származtak. Valahogy semelyik külföldi cég nem tudta még számomra visszaadni azt a frissességet és valódi, százszázalékos gyümölcsízt, ahogy ezek a gyümölcslevek. Habár az áruk kevésbé lehet csábító, mint sok más “vacak” sűrítményből és cukorszirupból készült terméknek, mégis egy-kétszáz forint eltérés egy teljesen új világot nyithat meg a számunkra, hogyha nyitottak vagyunk rá.
És nem csak a reggelihez fogyaszthatjuk őket, a gyümölcslevek a nap bármely szakaszában hasznos útitársak lehetnek a számunkra. Forró nyári napokon, amikor semmi másra nem vágyunk jobban, mint egy hűvös és édes italra – ilyenkor a cukros üdítők helyett választhatjuk ezeket, vagy ha csak utazunk egész nap és a vonaton nem szeretnénk a szendvicsünkkel babrálni, az éhségünket is olthatja egy finom alma- vagy baracklé.

Gyümölcslevek az élet minden táján

Tisztítónapokhoz is ideális társak az ilyen gyümölcslevek. Hiszen karácsony és szilveszter után mindannyian érezzük, hogy egy kicsit felszaladtak ránk a kilók, egy kicsit jobban megterheltnek érezzük magunkat, mint általában. Ilyenkor nem árt beiktatni egy-két lénapot, amikor megtisztítjuk a szervezetünket a felhalmozódott salakanyagoktól. Hiszen újév, új évtized – új élet is vár ránk ilyenkor. Ha volt valamilyen újévi fogadalmunk, akkor még ezt is nyugodtan hozzácsaphatjuk a listához: igyunk minél több gyümölcslevet a cukros üdítők helyett. Meglátjuk, megéri majd. Jobb lesz az állóképességünk, tovább bírjuk majd talpon a napi teendőket. Ha a gyümölcslevek mellett sok vizet iszunk és kiiktatjuk a többi káros anyagot az étrendünkből, ki fog tisztulni az arcbőrünk, jobb lesz a kedvünk és a súlyunkból is veszíthetünk. A gyümölcslevek pedig ideálisak edzéshez is, a vizsgák előtt az iskolában, amikor úgy érezzük, ideje felturbózni valahogy az agyműködésünket – és ebből már tisztán láthatjuk, hogy ezek a hasznos italok végig kísérik az egész életünket, éppen ezért válasszunk belőlük minél jobbat és finomabbat egyszerre! Végezetül, pedig íme, egy kis magyarázat, mi a különbség a különböző gyümölcsléfajták között: https://gyogyszernelkul.com/a-gyumolcsle-hatasa-az-egeszsegre/.