Hogyan válasszunk kutyaházat?

Az álom része, a kutyaház

Az ember nem is gondolná, mennyi mindenre van szüksége még egy olyan aprócska kutyának is, mint Maci. Egy toy uszkárról beszélünk, aki csupán fél éves, a mi életünket azonban feneketlenül felfordította, amikor megérkezett hozzánk. Mindig is szerettünk volna egy kiskutyát a családba, azonban a kedvencek tartása tilos volt az előző lakásunkban. Néhány hónappal ezelőtt azonban a párom új állásajánlatot kapott, ezért vidékre költöztünk. Őszintén, majd’ kiugrottam a bőrömből, amikor meghallottam a hírt. Egyből megjelent a lelki szemeim előtt a tökéletes kis vidéki ház képe hatalmas ablakokkal, virágoskerttel, nagy füves területtel, ahol majd a gyerekek játszhatnak és egy kutyaházzal, amiben persze kutyának is laknia kellett. Ezek voltak hát az elsődleges terveim, amikor ide költöztünk, és habár még a felét sem sikerült megvalósítanom az eltervezett dolgoknak, haladok feléjük.

Maci első kutyaháza

Maci eleinte bent lakott velünk a házban, ott a kis fészkében boldogon elszunyókált vagy játszadozott egész nap, amíg mi éltük a rohanó életünket. Eleinte nem is gondoltam a kutyaház vásárlására, lefoglaltak a napi teendők, meg a sok egyéb dolog, amit rögtön meg kellett vennünk. A kutyák rengeteget esznek, és egy idő után arra jutottam, hogy nem cipelem tovább az eledelt, meg minden mást is, amit Macinak veszek, hanem áttérek valami más módszerre. Ekkor kezdtem el az interneten rendelni a dolgainkat. Így egyszerű volt, gyors, bátran tudtam válogatni a megannyi kutyaeledel közül, amelyet az oldal felkínált, gyakorlatilag teljes nyugalomban láthattam el maci szükségleteit, habár a kutyapelus használata még nehéznek tűnt számára.

Aztán ahogy kitavaszodott, Maci is egyre jobban vágyott a kertbe, nekem pedig eszembe jutott a nagy álmom egy kutyaházról, így a kiskedvencünk számára az udvaron is juthatott egy kis szabad pihenőhely, ami csak az övé, még el is vonulhatott volna, ha magányra volt szüksége. Igen ám, de megannyi tényezőt kellett ebben az esetben is számításba vennünk.

A kutyaház kiválasztása

Mindenképpen fából szerettem volna a kutyaházat, az is fontos volt számomra, hogy minőségi legyen az összes alapanyag. Aztán olyan kis építményre volt szükségünk, amit nem kell az első vihar után lecserélni, és a gyerekek sem tehetik tönkre. Strapabírónak kellett lennie, állnia a sok esőt, ami a környéket jellemzi, a havat, a kemény mínusz fokokat is a télen. Nem is beszélve a nyári napsütésről. Egyrészt kellett Macinak egy hely, ahová elvonulhat a negyven fokban a tűző napsugarak elől, másrészt az is szempont volt, hogy azért ne is melegedjen túl a hely, mert a kutyák gyanítom, annyira nem kedvelik a szaunát. Mint környezetbarát ember, ez sem maradhatott ki a tényezők közül: a háznak újrahasznosítható elemekből kellett épülnie. Aztán másik nagy mumus számomra az összeszerelés, és nem csak úgy mondom a dolgot, egy egyszerű könyvespolcot az előző héten darabokban kaptunk meg, és még mindig nincs meg rajta néhány csavar helye, és egyszerűen képtelek voltunk úgy összerakni, hogy minden elem passzoljon egymáshoz. Egy kutyaház megépítése számomra lehetetlen feladat lenne, a párom pedig vagy nem tudná hozzám hasonlóan megoldani a feladatot, vagy addig halogatná az ügyet, amíg végül áthívnám segíteni az egyik szomszéd srácot. Szerencsére kutyaházat lehet egészben is kapni, ami a legjobb az egészben, ugyanis nekünk csak le kell rakni a megfelelő helyre, és meg is vagyunk vele. Végül onnan rendeltem a kutyaházat, ahonnan Maci eledelét és felszereléseit szoktam, ugyanis tudtam, hogy egy megbízható cégről van szó, ha titeket is érdekel, itt egy link: https://www.petnet.hu/termekek/KUTYA_KUTYAFELSZERELES_Kutyahaz-261/0/2/12/pref/desc

A kiválasztott kutyaház

Végül a fenti fontos funkciók mellett még azt is megnéztem, hogy milyen a talpazata a kiválasztott kutyaháznak, ugyanis nem akartam, hogy valami baja legyen Macinak a téli hidegben sem. Szerencsére annak, amelyiket kinéztem, mindene megfelelő volt, a talajtól műanyag lábakkal volt elválasztva, így biztos voltam benne, hogy a hideggel nem lesz kifejezetten gondunk majd. További előnyt jelent, hogy a ház teteje nyitható is. Korábban erre, bevallom, nem is gondoltam, hogy fontos lenne, azonban miután megláttam, mint opciót, nem is tudtam volna elképzelni enélkül egyetlen kutyaházat sem. Egyébként a takarítás kész rémálom lett volna, ha nem választunk végül nyitható tetejű kutyaházat, de szerencsére végül okosabb voltam ennél.

Az elhelyezésével kapcsolatban tudni kell, hogy a kutyák szeretik szemmel tartani a bejárati ajtót, úgyhogy mindenképpen Maci kedvében akartunk ezzel járni, most neki van a legjobb kilátása tulajdonképpen az egész kertben, és Maci azóta is imádja a saját kis fészkét, amely végül nyitott tetejű lett, fából készült, a talajtól magasabb szintű, egyébként hőszigetelt és strapabíró is.

Remélem sikerült az első kutyás gazdiknak néhány támpontot adnom ezzel, hogyan is képzeljék el és szerezzék be az első kutyaházukat. Mindenesetre mindenkinek ajánlom, a kutyák imádják.