Szakmai partnerek
A Hacktivity szervezőinek mindig is a legfontosabb törekvése volt, hogy közösséget építsenek. Talán valamilyen szerepünk nekünk is volt abban, hogy ezt a közösséget, annak nagyon különböző szereplőivel, a szűkebb szakma és a szélesebb közvélemény is befogadta. Szervezőként büszkeséggel tölt el, amikor látszólag vadidegen emberek állítanak meg az utcán, és gratulálnak a konferenciához. Kívánjuk minden kedves előadónknak, versenygyőztesünknek, vagy úgy általában látogatónknak, hogy érezze ugyanezt! Legyünk tehát együtt büszkék a közösségünkre, a tudásunkra, az eredményeinkre, az országunkra. Egymásra. Azért, hogy ez az összefogás tovább fejlődhessen, 2009-ben több olyan szervezetet kértünk fel szakmai támogatónak, akik véleményünk szerint a Hacktivity-n kívüli 363 napban intézményesen foghatják össze a csapatot. A támogatók között megtalálhatók egyetemek és civil szervezetek, akik eddig is sokat tettek az információbiztonsági szakmáért, és meggyőződésünk, hogy a konferencia tapasztalatai alapján még többet fognak tenni.
Idén ezt a hagyományt folytatva, ismét szeretnénk minél több szakmai partnert megnyerni a Hacktivity számára.
NetAcademia Oktatóközpont
A NetAcademia Oktatóközpont megalakulása (1999) óta az egyik legfontosabb oktatási területének az információ- és hálózatbiztonságot tartja. 2008-ban csatlakoztunk az EC Council szervezethez, így vált hazánkban is elérhetővé a szakma egyik legrangosabb, nemzetközileg elfogadott képesítése, a Certified Ethical Hacker minősítés. A 40 órás CEH-tanfolyamon kívül a biztonság többi ágával is kiemelten foglalkozunk, legyen az a biztonságcentrikus rendszerfelügyelet, biztonsági szemlélettel végzett alkalmazásfejlesztés vagy éppen cybernyomozás (Forensic Investigation). Az oktatáson felül témába vágó könyveinkkel és konferenciáinkkal szoktuk meglepni a piacot, jelenleg nyomdai előkészítési fázisban van a világ egyik meghatározó biztonsági, vírusvédelmi szakemberének, Szőr Péternek A vírusvédelem művészete című könyve. Aki pedig nem csak ősszel, hanem tavasszal is el szeretne merülni a hekkelések világában, jöjjön el Ethical Hacking konferenciánkra május elején!
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kara
"A ZMNE Bolyai János Katonai Műszaki Kara küldetése, hogy az Egyetem mérnök-, közgazdász- és közigazgatási vezetőképző programjait, valamint az ezekkel kapcsolatos kutatási, oktatási, oktatásszervezési és szakértői, valamint közösségépítői tevékenységeket összefogó szervezeteként a katonai felsőoktatás legszebb hagyományait megőrzendő, színvonalas és hozzáférhető képzéseket biztosítson a Magyar Honvédség tisztjei, valamint a társadalom széles rétegeiből, illetve külföldről érkező tehetséges emberek számára." Az Egyetem természetétől fogva kiemelten foglalkozik a biztonsággal és ezen belül az információbiztonsággal, olyan megközelítésekből is, melyekkel a civilek ritkán találkoznak. BSc, MSc és PhD képzéseikben a hallgatók nem csak a tankönyveket tanulhatják meg, hanem aktívan kutathatják is az információbiztonság folyamatosan változó világát, így járulva hozzá az ország védelméhez. Részvételük célja a képzések bemutatása, népszerűsítése, a már végzett szakemberek kutatói pályára csábítása, a nem hagyományos informatikai biztonsági karrierutak bemutatása.
BME Híradástechnikai Tanszék
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Híradástechnikai Tanszéke többek között a villamosmérnök és mérnök informatikus BSc és MSc képzése kapcsán több tématerületen is kiemelkedő szereppel bír a mérnökök képzésében. A tanszék CrySyS Adat- és Rendszerbiztonság Laboratóriuma úttörő tevékenységet végzett a kriptográfia és a hálózat- illetve rendszerbiztonság oktatásában, melyet jelenleg a BSc és MSc képzésben egyaránt folytat, többek között a Hírközlő rendszerek biztonsága c. MSc szakirányban is. A laboratórium az oktatási tevékenységén kívül nemzetközileg elismert kutatási központtá nőtte ki magát, számos sikeres biztonsági témájú Eu. projektben vett és vesz részt, továbbá ipari feladatok (tanácsadás, biztonsági vizsgálatok, biztonságfejlesztési feladatok) aktív résztvevője.
A Hacktivity konferenciasorozat számos korábbi és jelenlegi előadója a laboratórium, illetve annak elődjeiben folytatta tanulmányainak egyes fázisait, így jól láthatóan a laboratórium hazánkban is széles körben ismert és elismert műhely.
Puskás Tivadar Közalapítvány – Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ
(CERT-Hungary)
A 223/2009. (X. 14.) kormányrendelettel a Magyar Köztársaság Kormánya a Puskás Tivadar Közalapítvány keretein belül létrehozta a Nemzeti Hálózatbiztonsági Központot (www.cert-hungary.hu), amelynek egyik fő feladata a kormányzati CERT tevékenység ellátása.
A Központ kiemelt szerepet vállal a nemzetgazdaság és az állami működőképesség szempontjából alapvető fontosságú informatikai rendszerek védelmében. A hazai partnerek informálásán túl - nemzetközi akkreditációi révén - képviseli Magyarország érdekeit az informatikai és hálózatbiztonsági, valamint a kritikus információs infrastruktúrák védelmére irányuló nemzetközi együttműködésekben, és közfeladata az informatikai és hálózatbiztonsággal kapcsolatos tudatosság növelése (www.biztonsagosinternet.hu).
A Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ nonstop (7/24 órás) ügyeleti rendszert működtet – kiemelt feladata, hogy hálózatbiztonsági szolgáltatásokat nyújtson a támogatott közigazgatási és kritikus információs infrastruktúrákat üzemeltető szervek részére, és Nemzeti Kapcsolati Pontként kezeli és koordinálja az elhárítást minden, az internetet támadási csatornaként felhasználó incidens esetében.
A Központ a kormányzati CERT tevékenységgel párhuzamosan és együttműködve az NHH Országos Informatikai és Hírközlési Főügyelet (OIHF) üzemeltetését is ellátja, szintén 7/24 órás ügyeleti rendszerrel.
Informatikai Vállalkozások Szövetsége
A 18 éves Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a Magyarországon működő, részben vagy teljes egészében informatikai profilú IKT vállalkozások érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete. Küldetése, hogy kitörési pontok azonosításával, kidolgozásával és erőteljes lobbitevékenységgel pozitívan befolyásolja a hazai információs társadalom fejlődését. Magyarországi aktivitásán túl az Európai Unió legnagyobb informatikai szervezetének elnökségében (DIGITALEUROPE) is képviselteti magát, így tagjainak hatékony érdekképviseletet biztosít az Unióban is. A brüsszeli lobbi és pályázatok útján szorgalmazza a tudás-terjesztés megvalósulását a magyar IKT piacon. Az IVSZ aktív kommunikációval igyekszik minél több tagját bevonni a szövetségi életbe, a hatékony közös munkába.
ISACA
Küldetésünk összhangban az ISACA nemzetközi információ ellenőrök nemzetközi szervezetével az üzleti vezetők, informatikai ellenőrök napi munkájában használható, általánosan elfogadott információ-technológiai irányítási elvek hiteles, naprakész, nemzetközi rendszerének kutatása, fejlesztése, közzététele és terjesztése." Az Egyesület tagjai között megtalálható a legtöbb magyar informatikai biztonsági vezető, felelős vagy éppen auditor, ma a szakma legnagyobb ernyőszervezete. Meghívásuk célja az, hogy a látogatók megismerjék a szervezet működését, céljait, programjait. Reméljük, hogy minél több fiatal szakember lép be a konferencia alatt, és osztja meg tudását az év minden szakában másokkal.
Hacker Space Budapest

A Független Magyar Tudásközpont (avagy H.A.C.K. - Hungarian Autonomous Center for Knowledge) egy budapesti hackerspace, melynek célja, hogy közösségi teret és infrastruktúrát biztosítson az alkotni vágyók számára ötleteik megvalósításához. 2009 végén a Fogasházban rendeztük be műhelyünket, ahol most már rendszeres, aktív közösségi élet zajlik.
Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság
Az SzVT küldetése, hogy hidat alkosson a tudomány, a kutatás, az oktatás, valamint a gazdaságban dolgozó, mindennapi feladataikat magas szinten ellátni kívánó, szakemberek között. Rendezvényeinken, kiadványainkban a legfrissebb tudományos eredmények megismerésére, elsajátítására kínálunk lehetőséget. Szervezetünk széleskörű szaktanácsadással, kutatásokkal is hozzájárul a modern menedzsment és társadalomtudományi kutatási eredmények hasznosulásához.
Külön figyelmet fordítunk az ifjúsággal történő szoros kapcsolatra, ezért a gazdasági szféra szereplői mellett hazai és külföldi egyetemi és akadémiai szervezetekkel is együttműködést folytatunk. Az fiatal kutatók tevékenységét Doktorandusz-támogató Programmal, ösztöndíjakkal, valamint különböző témájú PhD konferenciák szervezésével is támogatja az SzVT.

